Nem mostani a történet, de most van időm végre részletesen írni róla. 

Tavaly találkoztam először Szilvivel, aki azzal keresett meg, hogy van a 9. kerületben egy kis lakása amit 1 éve próbált már piacra dobni, de nem tudta eladni, szinte semmi érdeklődés nem volt.

A lakás elég jó helyen volt, közel az egyetemekhez, Szilvi is látott benne fantáziát mikor megvette, szeretett ott lakni, de eljött végre az ideje, hogy el is tudja adni. 

Első lépésként egy személyes tanácsadásra mentem ki, ezt megelőzte egy felkészülés a lakásból, kaptam képeket és információkat hozzá, hogy mikor személyesen is ott vagyok, akkor elég sok mindennel tisztában legyek. Ez a felkészülés nem helyettesíti a személyes benyomást, a lakás konkrét ismeretét, e nélkül nem tudom igazán elmondani, hogy pontosan mire is van szüksége a lakásnak. A tanácsadás alatt aztán mindent töviről hegyire átnéztem és minden helyiséget átbeszéltünk. 

  • mit kell, vagy épp kötelező kijavítani, felújítani
  • melyik bútor maradjon
  • melyek azok a bútorok aminek mennie kell
  • hol, hogyan és milyen funkciók legyenek kialakítva
  • ki a célcsoport
  • milyen színeket érdemes használni 
  • mennyit lehet és érdemes a lakásra költeni
  • mi segíti a lakáseladást, és mi az, amire nem szabad költeni
  • milyen további egyéb segítségre van szükség

A tanácsadásom végeztével Szilvi egy teljes képet kapott arról, hogy mi szolgálja az eladást, mitől tud majd kitűnni a piacon? 

Ezeket a pontos teendőket a tanácsadás után helyiségenként lebontva, e-mailben szoktam még pluszban átküldeni. Ezzel a listával, akár te magad is mindent meg tudsz csinálni, már ezzel is ki tudsz emelkedni a piacon.  

Természetesen, ha a maximumot szeretnéd a lakásodból kihozni, akkor lehetőséged van további segítségre. Választhatod még a tervezést, ingatlanstylingot és az enteriőrfotózást.

Ezek a lehetőségek a klasszikus Home Stagingre vonatkoznak, ami az jelenti, hogy egy karbantartott, viszonylag jó, vagy akár jó állapotban lévő lakott vagy üres lakásról, esetleg házról van szó. 

Ha már nagyon le van lakva és teljes felújításra szorul, akkor az már egy befektetési projekt és ott teljesen mások a prioritások, más a feladat. Sokkal több munkát, tervezést igényel. Az ilyen lakásokat máshogy kell megközelíteni, teljesen másként kell gondolkodni, mint egy klasszikus esetben. Hamarosan erről  is írok majd, nemrég mutattam meg a legújabb kész ingatlanérték-növelő munkámat. De ez egy teljesen másik sztori.

Visszatérve a 9. kerületi projekthez, Szilvi esetében egy nagyon kreatív vizuális szakemberről van szó, így a tervezésre nem volt szüksége, elég volt neki annyi, amit szóban elmondtam, mit és hogyan csináljon. Mindent fantasztikusan megoldott. Viszont az ingtlanstylingra és az enteriőr fotózásra igényt tartott, hisz a lakás fotóival találkozik először a vevő, ott kell úgy lenyűgözni, hogy felkeltse az érdeklődését és meg is nézze.

Számomra az enteriőrfotózás nem működik styling nélkül. Nem is szoktam elvállalni, mert bár jó géppel, jó objektívvel szuper minőségi képeket lehet csinálni, de nem minden a jó kép. A lakás hangulatot kell hogy sugározzon, életérzést, hogy a vevő beleszeressen, el tudja magát képzelni benne. Ezért, miután sok munkát, pénzt és energiát fektettünk a lakás felkészítésbe, akkor érdemes úgy befotóztatni, hogy az hasson is.

No de nézzük, hogyan is árulta Szilvi a lakását bő 1 évvel ezelőtt. Ezeket a képeket Tőle kaptam. 

És íme a sok munka végeredménye. Így került ki a piacra. 4,5 hét alatt elkelt, pillanatok alatt megtalálta új gazdáját! 

Mindenki maximálisan megtett mindent annak érdekében, hogy egy értékes lakás szülessen, hogy az új tulajdonos értékes ingatlanba költözhessen. 

A lényeg, ami mindenkit érdekel, mennyi volt a befektetett pénz és mennyi volt a haszon. 

A lakás értékének max. az 5% érdemes elkölteni egy felkészítésre.

Viszont Szilvi ebben az esetben kb. 7% költött. A  nyeresége 33% volt.

Igaz, hozzá kell tennem, hogy azért picit csalóka, mert 1 év alatt mentek fel a lakás árak, de ha az 1 év alatti ingatlanpiaci változást leszámítom, akkor is bőven 20-25% fölött volt ebben az esetben egy Klasszikus Home Staginggel felkészített lakás nyeresége. 

Nagyon boldog voltam mikor Szilvi ezt írta az oldalamra az eladás után!  

Egyszerűen imádom, amit Marcsi művelt a kis lakásommal. Igazi Lakáskultúrába illő hangulatos otthon vált belőle. Szeretem, hogy nem steril, hanem élettel teli minden helyiség. Kifinomult izléssel és támogató hozzáállásával a közös munka eredménye maga az álom.  Nem győzöm megköszönni!

Imádom a munkám, és annyira jó érzés volt, hogy Szilvi is megérezte, amire törekszem. Csupa-csupa egyedi, nem steril, álomotthont a piacra dobni.

Szuper volt a közös munka, minden percét imádtam!

 

A cikket a saját blogomról vettem át, hogy itt a weboldalamon is sok-sok segítséget nyújtsak Neked.

Ha tetszett a cikkem, akkor kérlek oszd meg, hogy mások is elolvashassák és csatlakozz a StílusTér  Facebook közösségéhez, ITT!

Sok új és friss munkákkal, hírekkel várlak szeretettel!